Adsz, adsz, de mikor kapsz már végre?

  Te vagy az, aki meghallgatja az egész világot. Mikor a barátnőd összeveszett a pasijával valami pitiáner dolgon. „Képzeld, azt mondja, hogy nem áll jól nekem ez a rúzs.” Vagy „Már negyvenhetedjére szakítottunk csak ezen a héten. Most már tuti vége, biztos nem jön vissza hozzám!” Szóval te otthagysz csapot-papot, szabaddá teszed az éjszakádat, veszel egy százas zsepit, meg jégkrémet és meghallgatod barátnőd világfájdalmát. Te vagy az, akinek a szomszéd néni kiönti a lelkét, amikor éppen munkába rohansz. „Jaj, drágám, már annyira fájnak az ízületeim, de az orvos rám sem hederít.” Te megsajnálod, és segítesz neki felvinni a szatyrait a hatodik emeletre – mondanom sem kell, elkéstél munkából, a főnök meg füstölgő fejjel fogad. Rád zúdítja minden bánatát a háromgyerekes nővéred. „Az egyiket viszem oviba, aztán rohanok a másikkal az iskolába, a harmadiknak meg leszakadt a fél karja és megyünk az orvoshoz.” Te pedig már azon agyalsz, mikor tudnád levenni testvéred válláról a terhet, s azon nyomban a naptáradban keresel egy babysittelős délutánt.

…és a világ csak úgy ömleszti rád a problémáját. Bármerre fordulsz, mindenkinek van valami baja. Te meghallgatod őket, tanácsot adsz nekik, mélyen együtt érzel velük. Végre az a rész jönne, hogy te magad elmeséld éppen mi bánt, amire természetesen a világnak nincsen ideje, vagy te nem tartod elég fontosnak a problémádat ahhoz, hogy elmondd. Szóval nagy sóhaj után nyelsz egyet és beletörődsz; „Ez van. Majd talán következőleg.”

Azt mondod magadnak, hogy ez így jó. Ha segítesz másokon, azzal magadnak is segítesz.

Úgy érzed, hogy ez feltölt és még több az energiád, mint az előtt. Segíteni jó és te azért vagy. Aztán csak előjön az agyad egy rejtett zugából, hogy azért jó lenne egy kis feedback, hogy veled is törődjenek egy picit. Nem sokat. Csak picit. Ezt persze teljesen jogosan akarod. Nem lehetsz mindenki rabszolgája, lelki szemetese. Te is egy érző emberi lény vagy, akinek kell a figyelem, a szeretet és a megbecsülés. Ritka a hozzád hasonló ember manapság. Hidd el, nagyon különleges vagy. Megérdemled, hogy téged is meghallgasson a környezeted. Ha szomorú vagy, kell, hogy valaki pátyolgasson. Neked is cipelje valaki a csomagjaidat fel a hatodikra. Amikor gyereked lesz, vagy ha már éppen van, akkor igenis legyen a közeledben egy ügyeletes babysitter. Mert megérdemled. Megérdemelsz mindent és még annál is többet. Ha a hozzád hasonló emberek irányítanák a világot, bátran állíthatom, hogy béke lenne a Földön, háborúk nélkül és mindenki határtalan szeretetben élne a másikkal. Ha úgy érzed, hogy besokalltál, pihenj meg egy kicsit. Hagyd, hogy az a hatalmas szíved is pihenjen. Nem vagy köteles senki nyűgét-baját a válladon hordozni a nap huszonnégy órájában. Nem vagy robot, a te lelked is lemerül néha – és ez teljesen rendben van. Foglalkozz magaddal többet, ápolgasd a saját lelked mostantól. És akármilyen nehéznek is tűnik, kezdj el beszélni magadról. Ugyanúgy, ahogy mások teszik. Mondj el egy apró problémafoszlányt mondjuk a nővérednek, s ne gondold azt, hogy a te problémád nem probléma! Igenis az. Itt az ideje, hogy visszakapd, amit adtál. Jár neked a szereted, a figyelem, mert egy csodálatos ember vagy!